Vizsgadalom

Magyar est, végtelen mennyiségű paprikás krumpli, első vizsga, öröm és boldogság – ezekről lesz szó ma!

Múlthét szerdán szerveztük meg az ESN-nel együttműködve a Festa Ungherese-t, azaz a Magyar Estet. Csupán 3 napunk volt megtervezni az ételeket, a dekorációt és a többit, így a lehető legegyszerűbb menüt választottuk: paprikás krumpli, lekváros palacsinta, valamint magyar italok, mint például Unicum – amit lehet az itteni áruházakban kapni -, pálinka és fröccs. Erre a rendezvényre az ESN biztosította az anyagiakat, nem is keveset, így bőven tudtunk venni elegendőt mindenből. Zoltán kuzin és Barnabás valószínűleg megdöntötte a 3 óra alatt megfőzött paprikás krumplik, valamint az elkészített lekváros palacsinták számát. Az ételek elkészítésében aki magyar volt és volt rá ideje, segített is, valamint az ESN-es srácok is közreműködtek ebben. A buli nagyon jól sikerült, az egyik ESN szervező azt mondta, hogy mindenhonnan csak pozitív visszajelzést kapott, aminek mi természetesen nagyon örültünk.

(Tanács: ha mentek Erasmusszal valahova a következő években, vigyetek magatokkal tipikus magyar finomságokat, rágcsálnivalót, valamint megfelelő alapanyagokat, amiket az adott országban nem lehet kapni, mert az ehhez hasonló eseményeket nagyon fel lehet dobni velük.)

 A szórakozás után azonban a laptop és a papírhalmazok közé vetettem magamat, mivel készültem az első itteni vizsgámra. Szerencsére az órát – Anthropology Applied to Psychology – nagyon élvezem, így a tanulás sem okozott nehézséget, bár azért kellett éjszakáznom, hogy nyugodtan induljak megírni a vizsgát. A tanár azt mondta korábban, hogy a 30 pontból 23-at érjünk el ahhoz, hogyha kényelmesen akarjuk várjuk a következő vizsgát, és ne kelljen izgulnunk amiatt, hogy megbukunk esetleg. Nekem éppen 23 pontom lett – szóval kényelmesen fogom várni a következőt megmérettetést. A vizsga egyébként 4 kifejtős és több ikszelős kérdésből állt, és a témák között szerepelt az Importance of Language, Human Evolution vagy például a Jumping Genes and Evolution.

Azonban már érzem a többi vizsgának is az előszelét, elkezdtem készülni az Environmental Psychology vizsgára – amire egyébként egy kiscsoportos projektet is kell csinálni -, valamint az Evolutionary Psychology prezentációra.

A mai napom pedig egyszerűen csodás volt: az első órán a tanár elvitt minket egy konferenciára, ahol vendégelőadók mutatták be saját kutatásaikat: érkeztek Torontóból, San Diegoból és Bernből is. Mi „csak” az egyik előadást tudtuk meghallgatni, viszont az egyszerűen fenomenális volt, és volt egy pillanat, amikor az előadás alatt nagyon boldog voltam, hogy itt lehetek. A következő órám elmaradt, így a csoporttársaimmal kifeküdtünk a folyópartra és kávéztunk, beszélgettünk, pihentünk – nem is kell mondanom, hogy az idő tökéletes volt. Amikor végignéztem az embereken, akikkel együtt voltam, ismételten nagyon jó érzés ragadott magával, mert mindenki hihetetlenül kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnt. Egyébként is nagyon jó emberekkel vagyok körbevéve, ma este például velük fogok kimenni a helyi egyetemi zenei fesztiválra, a hétvégén pedig valószínűleg együtt fogunk elutazni Vicenzába.

Tokszána

Gondolom senki nem tudott aludni az előző héten a blogbejegyzésem nélkül, ezért utólag elnézéseteket kérem, azonban újra itthon vagyok és igyekszem bepótolni a maradásomat.

A blogom elmaradásának az oka az volt, hogy egy 9 napos kiruccanást tettem Zoltán kuzinnal és Barna bátyámmal a szépséges Toscanába, pontosabban Cinque Terren, Firenzében, Pisában és Sienában. A tervezést kicsit későre hagytuk, pontosabban előtte egy nappal pontosítottuk az útitervet, a szállásokat és a többit – természetesen ez nem volt a legkifizetődőbb, ezért jár a fekete pont nekünk. Először Cinque Terrehez közeli kisvárosba, Lericibe mentünk, mivel az első két éjszakát couchsurfinggel vészeltük át, amitől eleinte aggódtunk, azonban Sarah, aki a szállást biztosította nekünk, gyorsan eloszlatta a kételyeket: tudott angolul – ami egy olasztól nagy szó -, vacsorát főzött és nagyon kedves volt. A háromgyermekes anyukának is ez volt az első couchsurfinges tapasztalata, velünk sem volt semmi probléma, hiszen hihetetlenül kedves, rendes, ennivaló emberifókák vagyunk, így ő is és mi is kellemes emlékekkel búcsúztunk el egymástól.

(A kisvároska, Lerici is gyönyörű volt.)

Cinque Terrenek német csoporttársainkkal vágtunk neki. A hely egyszerűen fantasztikus, a kis falucskák az emberi mérnöki munka és a csodálatos környezet fantasztikus együttműködésével született meg. Annyira tökéletesen természetesek, mintha a földből nőt volna ki. A kedvencem Vernazza volt, azonban a többi falucska is gyönyörű, ahogy az odavezető útszakaszok is rengeteg látnivalókkal szolgáltak. Szerencsére fantasztikus idő adatott meg nekünk – ez igaz mind a 9 napra is -, tökéletes a túrázásra, hiszen olykor még a pulóvert is levehettük magunkról, és élvezhettük a napsugarak puha simogatását hófehér bőrünkön. Az Blue Line tengerparti szakaszon, ahogy elénk tárult az a hihetetlenül tiszta, mindenfelé elterülő kéklő végtelenség, megálltam, és gyönyörködtem abban a hatalmas nyugalomban, amit a látvány nyújtott. A túrát egy szülinapozással zártuk, mivel német barátunk, Thimo éppen betöltötte 25. életévét.

Cinque Terre után elindultunk következő állomáshelyünkre, álmaim városba, Firenzébe. Szállásunk elfoglalása után egyből nekivágtunk a városnak, megnéztük a csodás Ponte Vecchiot, a Piazza di San Giovannit és a Piazza della Signoriat. A második nap elutaztunk a „tornyok városába”, San Gimignaoba. Itt természetesen vettünk pár palackkal a híres Chianti borból, megkóstoltuk a világbajnokságot nyerő Gelateria del Dondoli fagylaltját, és bementünk a Duomoba, amelynek freskói elkápráztattak. A kis városka lenyűgöző, ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Harmadik napon korán, nyitás előtt már az Uffizi előtt ácsorogtunk, hogy ne kelljen órákat várnunk a délutáni turistasorban. Ez egy jó döntés volt – piros pont -, hiszen azonnal be is mehettünk, a jegyár pedig csupán 6,25 euró volt, amiért viszont egy felejthetetlen élményt és kultúrsokkot kaptunk. A galéria többek között a Vénusz születését, a Tavaszt, a Szent családot tudhatja a sorai között, de órákig lehetne sorolni a szebbnél szebb műalkotások – nekünk 4 és fél órába telt, amíg végigjártuk az egészet. Azonban szomorúan tapasztaltam, hogy voltak turisták – sokan -, akik csupán egy képet, selfiet készítettek a festményekkel és szobrokkal, és nyomban tovább is álltak – fekete pont. Meglátogattuk Dante házát, valamint azt a plébániatemplomot is, a Santa Margherita de’ Cerchit, ahol a hagyomány szerint Dante először pillantotta meg a szerelmes verseinek ihletőjét, az imádott Beatrice Portinarit. Ezután a Piazza di San Giovannin lévő épületekbe mentünk: a Duomoba, a Campanilebe és a Battisteroba. Azóta akartam megnézni a dóm freskóját és magát az egész várost, amióta elolvastam Dan Browntól az Infernot, mert, ahogy ott lerajzolta a várost, az... egyszerűen csodás. És ahogy ott álltam, én néztem a dóm freskóját... te jó ég. Ennyi, kész, vége, nem lehet leírni azt a látványt.

A Duomo homlokzata

A Battisteri mennyezete

Vénusz születése

                                 Campanile                                                       Ponte Vecchio

San Gimignao

Azonban rádöbbentünk, hogy ennyi idő egyáltalán nem elég Firenzére, legalább 4-5 napot kell rászánni, hogy mindenhová el tudjon menni az ember. Ezért jár nekünk a fekete pont.

Következő állomásunk Pisa volt, ahova BlaBlaCarral mentünk volna, azonban a sofőr nem jelent meg a találkozóhelyen – ami 1 órára volt mindentől -, így csupán csak este fél 11-re értünk a ferdetorony városába. Azonban a szállás... ne menjetek a pisai BagPackers Hostelbe. Ahogy a sötétben gyanútlanul haladtunk a földi pokol felé, egy fiatalembert pillantottunk meg az autók között a járdán, ahogy... inzulint adott a vádlijába. Lári-fári. Ahogy megérkeztünk a szállásunkra, a tulajdonos kissé ittasan várt minket. Egye-fene. Még mielőtt elfoglalhattuk volna az ágyainkat, készpénzben kellett fizetnünk, amit meg is tettünk, Marco, a tulajdonos pedig elvonult valahova, és a következő 2 nap nem is láttuk. A szoba piszkos, mocskos, büdös, förtelmes, koszos volt, az ágyak töröttek voltak, a fürdőszoba pedig hasonló a szobához. Nem volt tároló helység, a szállás bejárati ajtaja folyton nyitva volt, bárki bejöhetett. Egyszóval: förtelmes. A város azonban nagyon szép, 1 nap bőven elég volt rá, mindent meg tudtunk nézni, és ahogy a bemutatkozó szövegemben ígértem, megpróbáltam helyretolni a ferdetornyot is. Az este, mivel minél kevesebb időt akartunk a szállásunkon tölteni, kerestünk magunknak egy ingyenes szórakozóhelyet, ahol egy olasz rock banda adott koncertet.

Az utolsó megállóhelyünk Siena volt, ahol csupán 1 napot töltöttünk el – természetesen ez sem volt elég, így újabb feketepontot kapunk emiatt. Ez a város sem okozott csalódást, a Piazza del Campo, a Duomo csodálatosak voltak. Számomra Firenze volt az etalon, de Zoltán kuzinomnak Siena.

Duomo

Piazza del Campo

Összességében a kirándulás fantasztikus volt, nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam erre a csodás tájra, és 9 nap alatt bejárhattam ezeket a fantasztikus városokat. A következő blogbejegyzésemben írni fogok a magyar buliról, valamint az első itteni vizsgámról.

Botanikus bkertben barátokkal Beethovent bhallgatni

Fantasztikusan alliteráló blogcímem miatt gondolom Babits forog a sírjában, azonban azért választottam ezt a címet, mert magába foglalja az eheti eseményeket.

Drága csoporttársaim meglátogattak engem a napsütötte Padovában, ami két dolgot is eredményezett: nagyon boldog voltam és nagyon idegenvezető. Utóbbi annyira nem sikerült jól, előbbi viszont annál inkább. Új szerepemmel természetesen igyekeztem azonosulni, megmutattam nekik a lehető legtöbb helyet a városban, ami belefért az időnkbe és energiánkba. Mindannyian élveztük az együttlétet, nekik is jól esett egy kis kikapcsolódás a tavaszi szünetben, valamint az én pici szívemnek is jól esett szeretetük. A búcsúzáskor, ahogy a könyvekben meg van írva, könnyes búcsút vettünk, és az elhaladó busz felé zsebkendőt lobogtattam.

Ezen a héten az egyik Anthropology applied to Psychology órám a város botanikus kertjének egyik kiállítótermében volt, pontosabban a Facce, azaz az Arcok című kiállításon. A Botanikus kert (Orto Botanico) 1514-ben alapították, és Európa legrégibb botanikus kertje (http://www.olaszorszagiutak.com/padova/botanikuskert.php). A tanóra fantasztikus volt – az emberi faj kialakulásáról tanultunk -, és egyebek mellett feláldoztam magamat a tudomány oltárán is. A Botanikus Kert lenyűgöző, nagyon élveztem a sétákat, ráadásul fantasztikus időnk is volt, a hasunkat is tudtuk süttetni.

A kedd estémbe pedig éppenhogy belefért egy ingyenes Beethoven és Bach klasszikus koncert a városházán, és végre fel tudtuk venni a hozott fehér inget és a nyakkendőt is.

Ahhoz képes, hogy semmit sem terveztem erre a hétre, nagyon élveztem minden egyes napját. Jövő héten azonban nem biztos, hogy tudok jelentkezni, mert – sajnos – húsvéti kiruccanásomat fogom élvezni Cinque Terre-n, Firenzében, Sienaban és Pisában. Természetesen a következő blogomban ezekről az utazásokról fogok írni.