Vihar előtti csend

Ez a hét az előzőekhez képest laposabbra sikeredett, ám összességben egyáltalán nem panaszkodhatok.

A „lapos” héten ellátogattam Bassano del Grappába, ahol megízlelhettem az igazi grappa (http://hu.wikipedia.org/wiki/Grappa ) zamatát, a kisvárosi élet hangulatát, valamint ismételten egy nagyszerű napot tölthettem el ismerőseimmel. Ezt a kiruccanást 3 lengyel és 1 spanyol lánnyal, valamint Barnabás honfitársammal tettem meg. Egy másik társaság ugyanekkor Bolognába tett egy kirándulást, viszont nem volt kedvem egy nagyvárosban zakatolni egész nap, megelégedtem Bassanoval.

A héten többször is elmosta az időjárás a programokat – minek is jöttem ki? én balga -, így olykor – amikor lehetőségünk volt rá - éjszakai bringázásokkal ütöttük el az időnket: például elmentünk a közelben lévő, Padova egyik szimbólumának számító La Specola-hoz. Az egykori csillagvizsgáló ma már múzeumként üzemel, különlegessége pedig az, hogy Galileo Galilei csaknem 10 évet töltött a toronyban tanítással és kutatással.

(A háttérben látható a La Specola)

Na de miért is ezt a címet adtam? Ennek egyszerű oka van: a húsvéti szünetre tervezem a túránkat, aminek keretein belül érinteni fogjuk Cinque Terre-t, Firenzét, Sienát és Pisát. Egy ilyen túra megszervezése nehezebb, mint gondoltam – természetesen azért, mert a lehető legolcsóbban próbálom leszervezni a szállásokat, az utazásokat és a múzeumokat is. Sajnos nem tudtam mindenhol Couchsurfinggel szállást találtam, vagy éppen Blablacar-ral fuvart, így a drágább megoldásokat kell alkalmaznunk majd. Éppen ezért ezen a héten le is mondtam az eheti utazásomat, amit Ferrarában terveztem. Lári-fári.

V, mint Velence, Verona és vmagyar mise

Ahogy haladtunk a kurzusok témaköreivel és elkezdődött az olasz nyelvi kurzus is, már majdnem azt hittem, hogy az itteni élet csak a tanulásról szól. Aztán meg jöttek ezek az utazások, amik teljesen kizökkentettek ebből az állapotból. Hát még ilyet?!

Amikor Zoltán barátommal kisétáltunk a velencei vasútállomásról és elénk tárult a város... az egyszerűen fantasztikus élmény volt. Vettünk egy Velence térképet, de 10 perc után rádöbbentünk, hogy fölösleges volt, mert Velencében csak úgy tud megtalálni bármit is az ember, ha eltéved előtte. A város nagyon hangulatos, természetesen itt is mindenhol pizzázó és kávézó várja a turistákat és a helyieket egyaránt, továbbá minden sarkon kaphatóak karneváli maszkok, pólók és a szokásos csecse-becsék. A Szent Márk székesegyház és a Doge Palota lenyűgözőek voltak, utóbbiba belépőt kellett fizetni, de az embernek mindenféleképpen meg kell néznie ezt a csodálatos épületet, ha Velencében jár. Az idő előrehaladtával egyre több turista árasztotta el a várost, bizonyos pontokon – például a székesegyháznál, a Rialto-hídnál és a Sóhajok hídjánál – mozdulni alig lehetett. Nem kapkodtunk el semmit a nézelődéssel, hiszen Padovától csupán 30 percre van Velence vonattal, így valószínűleg a közeli vagy a távoli jövőben ismételten meglátogatjuk a várost.

                                      (Rialto-híd)

(A Szent Márk tér)

Másnap olyan lehetőség hullt az ölünkben, hogy Erasmusosok egy csoportja túrát szervezett Veronába, és mit volt mit tenni, csatlakoztunk hozzájuk és nekivágtunk ennek a városnak is. Ez a túra felemás érzelmeket keltett bennem, mivel abból a szempontból jó volt, hogy újabb embereket ismerhettünk meg, és ha nekem kell idegenvezetést tartanom egy kisebb ázsiai csoportnak, akkor meg tudom mutatni és el tudom mondani a fontosabb helyszínek és látnivalók történeteit. Azonban kevés szabadidőnk volt, nem igazán tudtunk pihenni, folyamatosan csak mentünk, mentünk és mentünk. (Bár ez legyen a legnagyobb problémám.) Verona egyébként gyönyörű, az amfiteátrum, a Piazza delle Erbe, és a városra táruló panoráma fantasztikus. Természetesen megfogtam Júlia aranyozott mellét is, hogy még több szerencse érjen.

 (Piazza delle Erbe)

(A veronai amfiteátrum) 

 (Júlia erkélye)

Vasárnap, március 15.-én (v)magyar misét tartottak a padovai San Stefano di Ungheria templomban, amire – 30 perces késéssel – el is mentünk egy harmadik magyar bajtársunkkal, Barnabással. A terem tele volt, jó volt hallani magyar beszédet, és jó volt megismerni a többi padovai magyart. Ezután a kollégiumban egy remek pörkölttel koronáztuk meg nemzeti ünnepünket.

(San Stefano di Ungheria)

A héten az időjárás – 1 nap kivételével – kedvezett a kinti programoknak, már a kabátot is itthon hagyhattam, annyira szépen sütött a nap. A napfogyatkozás alkalmából megtelt a Pratto della Valle, ahol együtt reggeliztünk, gitároztunk és sütkéreztünk a többi Erasmusos diákokkal.

(Magyar csapat: jómagam, Kinga, Zoltán és Barnabás)

A következő blogbejegyzésemben nem tudom miről fogok beszélni, de mivel minden nap történik valami érdekes, így nem lesz hiány történetekből.

Egy zsák mandarin kávét szürcsöl a volán mögött

Egyetem, kávé, bicikli, mandarin, közlekedés, tanórák: ezekről lesz szó a következőkben.

Maga a Pszichológiai Tanszék épülete fantasztikus, minden terme remekül fel van szerelve, a könyvtár is nagyszerű, főleg azért, mert a legfelső emeleten van, ahonnan ki lehet menni a teraszra sütkérezni. Nem mellesleg az egyetemnek van saját cicája is! Az épületegyüttes nagyon jó helyen fekszik, a közelben természetesen több kávézó, valamint egy menza is található, ahol hatalmas sorok szoktak állni, ám ez nem is csoda: amellett, hogy az itteni viszonyokhoz képes baráti árak várnak – kétfogásos menü desszerttel (utóbbi vagy egy sütemény vagy egy kávé) - 5-6 euró, remek ételeket is kaphatunk ezért a pénzért: az elmaradhatatlan tészták mellett, egész pizzákat, tengeri herkentyűket és a többit.

Ezen a héten már elkezdődött minden kurzusom. Eddig találkoztam jó és rossz órával is – például belefutottam egy statisztikás órába -, de összességében nagyon élvezem a tanulást. Az egyik kurzuson – Environmental Psychology-n – például kis csoportban kell együtt dolgoznunk, és egy saját projektet kell készítenünk az adott témában. Ezen a héten egyszer átéltem egy holtpontot, amikor is annyira tele volt a fejem angol szavakkal, hogy azon a napon inkább kerültem a társalgást és este megnéztem egy magyar filmet. Egyébként érzek egy kis lemaradást a többiekhez képest, így az órák után a kollégiumi tanulószobákban szoktam angolozni, valamint az Erasmus+ Online Linguistic Support oldalán gyakorolni.

Sokszor hallottam, hogy Olaszországban vigyázni kell az autósokkal. Ezt most már én is meg tudom erősíteni. Egy olyan helyen, ahol a jelzőlámpákat csupán dísznek rakták ki az utak mellé, ahol a buszt le kell inteni – és a sofőr mérges lesz emiatt -, ahol a KRESZ-t semmibe veszik, és – szerintem – egy zsák mandarin is kaphat jogosítványt, ahol bárhol lehet parkolni, ott valóban vigyázni kell. Mégis életben tudok maradni egyszerű biciklimmel ebben a tökéletes anarchiában. Ebben a káoszban természetesen az olaszok egyik szeretetnyelve a dudálás. Számomra az jellemzi a legjobban az olasz közlekedési viszonyokat, hogy még a gyalogosok számára is van narancssárga színű lámpa.

(Itt egy videó többek között az olasz közlekedésről)

És mindezek ellenére én miért vagyok mégis olyan őrült, hogy biciklivel járok? Ennek több oka is van. Egyrészt azért, mert a tömegközlekedés – több volt Erasmusos diák és helyi fiatal elmondása alapján – pocsék, amellett hogy drága, még drága és drága is. Másrészt biciklivel bárhova el lehet jutni, nagyon hangulatos a kis utcácskákban suhanni, valamint sokkal olcsóbb. Azonban azt is meg kell említenem, hogy vigyázni is kell a biciklikre legalább 2-3 méretes lakattal, mert előszeretettel veszik kölcsön, hogy aztán eladják újabb Erasmusos diákoknak.

A címben a mandarin azért szürcsöl kávét, mert itt minden és mindenki mindenhol ezt teszi. Legyen szó a legolcsóbb vagy a legdrágább helyekről, mindenhol teli vannak a kávézók. Apropó: szinte mindenhol ugyanannyiba kerül a kávé (Eszpresszó 1 euró, Cappuccino 1,2 euró Latte Machiato 1,3 euró és a többi). Padovában egyébként a kávén kívül még a tészta, a tonhal, és a paradicsomszósz azok, amik olcsóak, a többi terméknek viszont elkérik rendesen az árát – ezért is rendelkezünk jelen pillanatban 10 kilogramm tésztával, 6 üveg paradicsomszósszal, 1 kilogramm tonhalkonzervvel.

A következő blogbejegyzésemben a város további látnivalói mellett a csodálatos Velencéről is szót fogok ejteni.

Fáradtságos adminisztráció Welcome Week-kel megfűszerezve

Végre itt vagyok, jól vagyok, boldog vagyok, elégedett vagyok, Nikon vagyok. Ám mindezeket a „vagyok”-okat megelőzte sok-sok keserves fáradtság. De kezdjük is az elején.

Múlthét pénteken indultam utamnak a népligeti autóbuszmegállóból 20:30 perckor kedves csoporttársammal, Zoltánnal, és pár megálló múlva meg is érkeztünk szombat reggel 7 órakor a padovai autóbuszmegállóba. A röpke 10 és fél órás utazáson szerencsére 3 órával többet aludtam, mint amennyit terveztem – 3 órát aludtam -, majd a megérkezés után egyből indultunk a hotelünkbe. (Mert sajnos nem tudtunk egyből beköltözni a kollégiumba, mert hétvégén nincsenek nyitva az ehhez szükséges irodák, ahol el tudtuk volna végezni az adminisztrációs munkálatokat, így az első két éjszakát a gyönyörűséges Calsa Valentini Terrani szállón kellett eltöltenünk.) 

(Ez a látvány tárult elénk, ha kinéztünk a hotelünkből.)

Ám, nem tudtuk egyből elfoglalni szerény szobánkat, mivel csak 11 óra utánra takarították ki. Mit volt mit tenni, a csomagjainkat hátrahagyva elindultunk Padova központja felé. Természetesen ezt a sétát nem tudtuk teljességgel élvezni, mivel nagyon fáradtak voltunk - azonban a városra nézve egyáltalán nem lehet panaszunk.

 Este találkoztunk két spanyol lánnyal, akikkel a Facebook-on keresztül ismerkedtem meg – még korábban kértem tőlük segítsége. Nagyon kedvesek voltak, a későbbiekben is rengeteget segítettek nekünk, értük és a később megismert lengyel lányokért is lobbizni fogok az Úr előtt.

A második napon körülbelül 20 kilométert sétálhattunk, mivel a csomagjainkat két fordulóból vittük át a kollégiumba a már említett lengyel lányokhoz. Nagyon nagy szívességet tettek nekünk ezzel, mivel így nem hétfő délelőtt – 10-ig kellett elhagyni a hotelt – kellett elcipelni a csomagjainkat a kollégiumba. Ezen a napon azért volt időnk alaposabban körbenézni a városban, és megállapíthatom, hogy eddigi tapasztalataim alapján Padovában a legmagasabb az egy főre jutó élő szobrok, a biciklizés közben telefonáló és a bicikli tolvajok száma. Az első napok egyébként éppen úgy teltek, ahogy gondoltam: kétszersültet ettünk az otthonról hozott májkrémmel, valamint olasz pizzát egy kínai étteremben.

A hétfő már biztatóbb volt, mivel első dolgunk a SASSA Service-be vezetett, ahol megköthettük a kollégiumi szerződésünket, és utána egyből elfoglalhattuk a szobánkat. Viszont a takarítás és a kipakolás után itt sem maradtunk sokáig, mivel mentünk az Erasmus Welcome eseményre. Ez a hét egyébként az Erasmus Welcome Week, szóval minden napra jut valamilyen esemény: rapid randi szerű ismerkedős est, különböző bulik, városnézés és a többi. Nagy meglepetésemre ezeken a tivornyákon magyarokkal is találkoztam, természetesen örömujjongásokban törtünk ki.

Összességében eddig fantasztikus az ittlét. Valójában szerintem még nem fogtam fel, hogy majdnem 5 hónapot fogok eltölteni ezen a csodálatos helyen, inkább olyan, mintha csak nyaraláson lennék. Az emberek hihetetlenül kedvesek, a város fantasztikus, a programokat is nagyon élvezem.

A következő blogbejegyzésemben az itteni óráimról, az egyetemről, a biciklikről és a további tapasztalataimról fogok írni.