V, mint Velence, Verona és vmagyar mise

Ahogy haladtunk a kurzusok témaköreivel és elkezdődött az olasz nyelvi kurzus is, már majdnem azt hittem, hogy az itteni élet csak a tanulásról szól. Aztán meg jöttek ezek az utazások, amik teljesen kizökkentettek ebből az állapotból. Hát még ilyet?!

Amikor Zoltán barátommal kisétáltunk a velencei vasútállomásról és elénk tárult a város... az egyszerűen fantasztikus élmény volt. Vettünk egy Velence térképet, de 10 perc után rádöbbentünk, hogy fölösleges volt, mert Velencében csak úgy tud megtalálni bármit is az ember, ha eltéved előtte. A város nagyon hangulatos, természetesen itt is mindenhol pizzázó és kávézó várja a turistákat és a helyieket egyaránt, továbbá minden sarkon kaphatóak karneváli maszkok, pólók és a szokásos csecse-becsék. A Szent Márk székesegyház és a Doge Palota lenyűgözőek voltak, utóbbiba belépőt kellett fizetni, de az embernek mindenféleképpen meg kell néznie ezt a csodálatos épületet, ha Velencében jár. Az idő előrehaladtával egyre több turista árasztotta el a várost, bizonyos pontokon – például a székesegyháznál, a Rialto-hídnál és a Sóhajok hídjánál – mozdulni alig lehetett. Nem kapkodtunk el semmit a nézelődéssel, hiszen Padovától csupán 30 percre van Velence vonattal, így valószínűleg a közeli vagy a távoli jövőben ismételten meglátogatjuk a várost.

                                      (Rialto-híd)

(A Szent Márk tér)

Másnap olyan lehetőség hullt az ölünkben, hogy Erasmusosok egy csoportja túrát szervezett Veronába, és mit volt mit tenni, csatlakoztunk hozzájuk és nekivágtunk ennek a városnak is. Ez a túra felemás érzelmeket keltett bennem, mivel abból a szempontból jó volt, hogy újabb embereket ismerhettünk meg, és ha nekem kell idegenvezetést tartanom egy kisebb ázsiai csoportnak, akkor meg tudom mutatni és el tudom mondani a fontosabb helyszínek és látnivalók történeteit. Azonban kevés szabadidőnk volt, nem igazán tudtunk pihenni, folyamatosan csak mentünk, mentünk és mentünk. (Bár ez legyen a legnagyobb problémám.) Verona egyébként gyönyörű, az amfiteátrum, a Piazza delle Erbe, és a városra táruló panoráma fantasztikus. Természetesen megfogtam Júlia aranyozott mellét is, hogy még több szerencse érjen.

 (Piazza delle Erbe)

(A veronai amfiteátrum) 

 (Júlia erkélye)

Vasárnap, március 15.-én (v)magyar misét tartottak a padovai San Stefano di Ungheria templomban, amire – 30 perces késéssel – el is mentünk egy harmadik magyar bajtársunkkal, Barnabással. A terem tele volt, jó volt hallani magyar beszédet, és jó volt megismerni a többi padovai magyart. Ezután a kollégiumban egy remek pörkölttel koronáztuk meg nemzeti ünnepünket.

(San Stefano di Ungheria)

A héten az időjárás – 1 nap kivételével – kedvezett a kinti programoknak, már a kabátot is itthon hagyhattam, annyira szépen sütött a nap. A napfogyatkozás alkalmából megtelt a Pratto della Valle, ahol együtt reggeliztünk, gitároztunk és sütkéreztünk a többi Erasmusos diákokkal.

(Magyar csapat: jómagam, Kinga, Zoltán és Barnabás)

A következő blogbejegyzésemben nem tudom miről fogok beszélni, de mivel minden nap történik valami érdekes, így nem lesz hiány történetekből.