Zoli kuzinnal azt beszéltük az előző hétvégén, hogy a
következő – azaz a mostani – hét hihetetlenül lassan fog eltelni, hiszen kedden
vizsgázunk, szerdán prezentálás, utána pedig tanulhatunk az otthoni vizsgákra –
mert igen, megyünk Budapestre vizsgázni a következő héten. Ezzel szemben már
vasárnap van, és 4 óra múlva indul a buszunk hazafelé.
Kedden megírtam a második Anthropology Applied to Psychology
kurzus második vizsgáját, amin 28 pontot értem el a 30 pontból – olyan témák
szerepeltek, mint a Cognitive Accuracy, Body studies, Religion és a többi. Volt
egy-pár olyan rész, amely teljesen kiborított – mint például a Neurotechnology
–, de az eredményem végül szinte tökéletes lett, aminek nagyon örültem. A
tanárt nagyon kedveltem, nagyon rendes fazon volt, és egy képet is készítettünk
vele:
Szerdán következett az Evolutionary Psychology prezentáció,
amivel rendesen meggyűlt a bajom: az én témám az Aggression and Warfare volt –
ezzel nem is volt probléma, hiszen én választottam -, még az alapkönyvvel sem,
amiből a bevezetést kellett csinálni, viszont a cikkel, amit be kellett mutatni
pluszba, sajnos nehézkesen boldogultam. Ez látszódott is, a tanár meg is
jegyezte ezt, hogy a produkcióm második fele nem sikerült igazán jól. Ezek után
felszabadultabb
voltam, mert mehettem a többiekkel a folyópartra kávézni, mehettem a
kollégiumba tanulni az otthoni vizsgákra.
Péntek este az Evolutionary Psychology tanár meginvitált
minket saját lakásába egy intercultural vacsorára. Már korábbi írásaimba is
megjegyeztem, hogy ez a tanár hihetetlenül jó fej, egy jó tanár, fantasztikus
sztorijai vannak – veszett majom, sziget visszafoglalás -, és a pénztárcája is
rendesen tele van: gyönyörű lakása van hatalmas területen, amely tartalmaz egy
nádfedeles kuckót is. Mindenki fantasztikus ételeket hozott, a hangulat is
remek volt. Azonban nem volt nagy erezd el a hajam, mivel várt ránk a tanulás
másnap.
Én már vasárnap is van. 18:45-kor indul a busz, reggel 6-ra
érkezik meg Budapestre, kedden és szerdán délelőtt pedig 1-1 vizsga fog rám
várni. Amikor valamelyikünk – Zolin kuzin vagy én – megemlíti, hogy
hazamegyünk, akkor általában egymás szavába vágunk, hogy „nenenenenene”, hiszen
nagyon érdekes lesz számunkra minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése