Az előző blogbejegyzésem óta a mindennapjaimat leginkább a
tanulás és a készülődés határozza meg, mivel közelednek a prezentációk, a vizsgák,
a vizsgák és prezentációk, valamint a szakdolgozat leadásának a (határ)ideje.
Szomorúság.
Hétvégén például nem is mentem el a kisebb kiruccanásra
Vicenzába, mivel inkább arra fordítottam az időmet és energiámat, hogy
szakdolgozattémát keressek, találjak, és ezt megosszam egy tanárral is.
Szerencsére sikerrel jártam, így még egy kötelességet kihúzhattam a listámról. Valamint ezen a hétvégén bukkantam rá a postaládámban a lengyel lányok által küldött húsvéti csokira is. Boldogság.
Ez a hét nagyon jól kezdődött, mivel hétfőn a mindig
mosolygó Thimo és párja, a mindig segítőkész Angelika filmestet tartott saját
lakásukon, ahova sok-sok embert meghívtak. A film előtt több vegetáriánus
finomságot szolgáltak fel, amelyek nagyon ízletesek voltak – azért a hús még
nem fog kiszorulni az étrendemből. A film ugyancsak nagyon jó volt – Inside
Llewyn Davis -, a legjobb mégis az volt, amikor a film vége után felkapcsolta
valaki a villanyt, mi visszacsöppentünk a „valóságba”, és az az érzésem támadt,
mintha már évek óta ismernénk egymást. Ez hatalmas boldogsággal töltötte el a
lelkemet.
Viszont szinte minden nap megállás nélkül esett az eső...
vagyis ez nem teljes igaz, mivel csak akkor hullajtotta könnyeit az ég, amikor
én éppen gyalog vagy biciklivel igyekeztem az egyetem felé. Miután megérkeztem
csuromvizesen, rá 10 percre el is állt... Badass Rain. A BR miatt nem tudtunk
kimenekülni a szabadba, így leginkább Gonzaloval pingpongoztam a kollégiumban,
vagy tanultam a vizsgákra.
Mivel már lehet érezni egyaránt a padovai és az otthoni
vizsgák előszeleit is. Ma volt a vizsgafelvétel az otthoni vizsgákra, és ez
igazán elszomorított reggel 8-kor. Lári-fári. A mai Evolutionary Psychology óra
végén a tanár elmagyarázta, hogy miért szeret tanítani: számára az a legnagyobb
ajándék, ha 57 évesen beszélgethet nap, mint nap huszonéves fiatalemberekkel
vagy kisasszonyokat, hogy mindennap újat tanulhat tőlük, hogy egymástól
kérdezhetnek, és míg ő 57 évesen 23 évesnek érzi magát, látja más korabeli
ismerőseit, barátait, akik legalább 70-nek néznek ki. Azért is beszélt erről,
mert keveset kérdezett az osztály az órán, ő pedig szinte könyörgött, hogy
kérdezzünk tőle, mit nem értünk, mit miért úgy gondolunk. Engem ez nagyon jó
érzéssel töltött el, láttam rajta és hallottam a hangján is, hogy neki tényleg
ez az élete.
A mai napomra Milen tette fel a koronát. Milennel a tavalyi
portugál kiruccanásom alatt találkoztam, ő volt a francia csapat vezére. Tegnap
felkeresett, hogy ma éppen Padovában fog tartózkodni, szóval találkoztunk is,
és elbeszélgettünk az élet naaaaaagy dolgairól. Természetesen ez is nagyadag
boldogsággal töltött el.
Összességében, ez a fránya eső nem is gátolt meg abban, hogy
örömteli pillanatokat találjak magamnak az elmúlt héten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése