Búcs-út 1.0

Vizsga, prezentálás, tanulás, értetlenül magam elé meredve próbálni feldolgozni azt a tényt, hogy megint hazamegyek, tanulás, vacsora és pakolás.

Zoli kuzinnal azt beszéltük az előző hétvégén, hogy a következő – azaz a mostani – hét hihetetlenül lassan fog eltelni, hiszen kedden vizsgázunk, szerdán prezentálás, utána pedig tanulhatunk az otthoni vizsgákra – mert igen, megyünk Budapestre vizsgázni a következő héten. Ezzel szemben már vasárnap van, és 4 óra múlva indul a buszunk hazafelé.

Kedden megírtam a második Anthropology Applied to Psychology kurzus második vizsgáját, amin 28 pontot értem el a 30 pontból – olyan témák szerepeltek, mint a Cognitive Accuracy, Body studies, Religion és a többi. Volt egy-pár olyan rész, amely teljesen kiborított – mint például a Neurotechnology –, de az eredményem végül szinte tökéletes lett, aminek nagyon örültem. A tanárt nagyon kedveltem, nagyon rendes fazon volt, és egy képet is készítettünk vele:

Szerdán következett az Evolutionary Psychology prezentáció, amivel rendesen meggyűlt a bajom: az én témám az Aggression and Warfare volt – ezzel nem is volt probléma, hiszen én választottam -, még az alapkönyvvel sem, amiből a bevezetést kellett csinálni, viszont a cikkel, amit be kellett mutatni pluszba, sajnos nehézkesen boldogultam. Ez látszódott is, a tanár meg is jegyezte ezt, hogy a produkcióm második fele nem sikerült igazán jól. Ezek után felszabadultabb voltam, mert mehettem a többiekkel a folyópartra kávézni, mehettem a kollégiumba tanulni az otthoni vizsgákra.

Péntek este az Evolutionary Psychology tanár meginvitált minket saját lakásába egy intercultural vacsorára. Már korábbi írásaimba is megjegyeztem, hogy ez a tanár hihetetlenül jó fej, egy jó tanár, fantasztikus sztorijai vannak – veszett majom, sziget visszafoglalás -, és a pénztárcája is rendesen tele van: gyönyörű lakása van hatalmas területen, amely tartalmaz egy nádfedeles kuckót is. Mindenki fantasztikus ételeket hozott, a hangulat is remek volt. Azonban nem volt nagy erezd el a hajam, mivel várt ránk a tanulás másnap.

Én már vasárnap is van. 18:45-kor indul a busz, reggel 6-ra érkezik meg Budapestre, kedden és szerdán délelőtt pedig 1-1 vizsga fog rám várni. Amikor valamelyikünk – Zolin kuzin vagy én – megemlíti, hogy hazamegyünk, akkor általában egymás szavába vágunk, hogy „nenenenenene”, hiszen nagyon érdekes lesz számunkra minden.

Terepgyakorlat a Velencei Lagúna

A világ legjobb field trip-jén voltam a héten. Ezt nem lehet felvezet sehogy – bár ezt valószínűleg azért gondolom így, mert hajnalig tartó tanulás után, kávét szürcsölve írom ezt a bejegyzést reggel 7-kor.

Bevallom, az indulás előtt voltak kételyeim, hogy jó ötlet elmenni egy ilyen utazásra egy vizsgaidőszak előtt, de már az odavezető úton megnyugodtam, hogy igen, remek döntés volt. A tanár fantasztikus sztorikat mesélt például arról, hogy hogyan szerzett vissza egy egész szigetet az ottani őslakosoknak a kínai maffiától, hogy megmarta egy majom az őserdőben, ő hogyan gondolkodik a tanításról és a többi. Az első megállónk Caorle volt, ahol az ottani élővilágot figyeltük meg, beszéltünk a környezet kialakulásáról és funkciójáról. Aztán jött a pokol egy mocsaras nádas formájában – gondolom itt az olvasóban végtelen mennyiségű kérdőjel merül fel. Mindenkinek egy cipője volt a 3 napra, így mit volt mit tenni, mezítláb vágtunk neki a végtelennek tűnő mocsárnak. Azonban az első lépésnél mindenki szétvágta a talpát - valamint a második, harmadik és ötvenkettediknél is -, és annyira fájdalmas volt minden lépés, hogy kínunkban inkább nevettünk. A félórás szenvedés után azonban a mennyország terült el előttünk:

Ezt a látványt nem kell túlbonyolítani: fantasztikus volt a Adriai-tengerben hűsölni, és kipihenni a fájdalmak okozta fáradtságot. Itt láthattuk, hogy a tanár teli van varrva, volt rajta például börtöntetkó minőségű krokodil, ágon ülő madár, vagy a legutóbbi házasságának az időpontja.

Következő célállomásunk Caorle egy másik szeglete volt, ahol az ottani Cassoni-féle nádfedeles házakat néztük meg – mint kiderült, a tanárnak is van egy ilyenje Padovában, az 5 közül az egyik az övé.

A szállásunk Jesolon volt, ahol a vacsora mellett, bortól megmámorosodva beszéltünk az élet nagy dolgairól. Kissé komolytalannak tűnhet a szituáció, viszont megint megtapasztalhattam ennél a tanárnál – róla már ejtettem egynéhány szót egy korábbi bejegyzésemben -, hogy ő nemcsak a tananyagot akarja leadni nekünk, hanem a gondolkodásunkat is formálni akarja. Nagyon jó egy intelligens, sok mindent elért professzorral megvitatni bizonyos dolgokat és megosztani a tapasztalatainkat. Ha Padovába jöttök tanulni, akkor mindenféleképpen vegyetek fel egy órát Andrea-Sigfrido Camperio Cianihoz!

Második nap Buranoba és Mazzorboba látogattunk el, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy miért is nem szívleli egymást a két település. Itt 4 fős csapatokat alakítottunk ki – mindegyik élén egy olasz diákkal -, akikkel kérdőíveket töltettünk ki a helyi lakosokkal. Persze ezalatt lehetőségünk volt a városokat is megcsodálni, valamint én a két török lánytól, akikkel egy csapatban voltam, néhány török szót, mondatot is megtanultam. Miután közösen megbeszéltük a tapasztalatainkat, visszautaztunk Jasolora, ahol kimerészkedtünk a tengerpartra is.

Burano

Életkép

Ezen az estén tengeri herkentyű(burgere)ket és halat vacsoráztunk, amiktől eldobtam az agyamat, annyira finomak voltak. Ezen az estén folytattuk az előző napi diskurálásokat, és akikkel tovább maradtunk ébren, lementünk a tengerpartra folytatni az eszmecserét. Természetesen ismételten nagyon jól éreztem magamat.

Az utolsó nap Muránoba utaztunk el, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy ezen a szigeten élő emberek hogyan is tudnak „életben maradni” – Evolutionary Psychology óra keretein belül voltunk ezen a field tripen, így leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen adaptív „módszereket” alakítottak ki az évszázadok során. Természeten itt megcsodálhattuk a híres-neves muránoi üvegeket, egy mesterember be is invitált minket, ahol megcsodálhattuk, hogy hogyan is készül el egy alkotás – akkor éppen egy madarat formázott meg.

Estére hazaértünk, és amilyen jó időnk volt az egész utazás alatt, olyan szörnyű várt ránk itthon – éppen olyan, mint amilyen Magyarországon.

Azt kell hogy mondjam, hogy valószínűleg a legjobb field tripemen vettem részt, ahol a világ leglazább tanárával, egy remek társasággal, csodálatos helyeken voltam, és életre szóló élményeket és tapasztalatokat szerezhettem. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy elmentem. És bár nem vagyok a selfie híve, a tanár mégis csinált egy nagyon jót:

Lekváros vizsga

Az elmúlt egy hét ismételten sűrűre sikeredett, hiszen volt német buli, palacsintázás, vizsga és konferencia nap is.

A hétvége nagyon sűrű volt szórakozás szempontjából, hiszen pénteken a közeli bárban volt élőzene, ám előtte egy random házibulit tartottunk - az aprócska konyhába 10-15 ember préselődött be -, ami nagyon jóra sikeredett, utána együtt mentünk a koncertre, ahol tovább folytattuk a mulatozást. A következő napon az ESN és a német erasmusos hallgatók által szervezett német buli következett, ahol ugyancsak jól éreztem magamat – nem csoda, az isteni német krumpli saláta és almás pite társaságában -, ám az előző napi hepaj jócskán felemésztette az energiámat, így korán hazakullogtam és az ágyba vetettem magamat. Azonban vasárnap sem volt megállás, hiszen Zoltán kuzinnal, Barna bátyámmal és a többi magyar erasmusossal palacsinta napot tartottunk. A Pratto della Valle-ra hívtuk meg külföldi barátainkat, akiknek 40-50 lekváros palacsintát készítettünk. Az idő tökéletes volt, mindenkinek nagyon ízlett az igazi magyar palacsinta, és jól esett a pihenés a szabadban.

Hétfőn is meg volt az okunk az örömre, hiszen Gonzalo megérkezett Lisszabonból, míg Eduardo firenzei utazásából, tehát újra egyesült a Family. Hétfőn nekem külön öröm volt az is, hogy újra focizhattam, Filip barátom beszervezett egy kispályás focimeccsre, ami nagyon jól esett piciny lelkemnek – az már nem, hogy egy 100 kilós muksó szinte eltörte az egyik lábujjamat, a másik lábamon egy méretes vízhólyag lett, így egy ideig szüneteltetem a maratonra való felkészülésemet. A Family egyesülését egyébként kedden ünnepeltük meg egy közös vacsorával.

Azonban hétfőn már folytattam a szerdai vizsgára való tanulást. Szerettem tanulni erre az órára, hiszen magát a kurzust is szerettem – Environmental Psychology -, valamint a tanár személye, Anne Maass is rendkívül jó hatással volt rám, egy nagyon kedves és intelligens oktatót ismerhettem meg a személyében. A vizsga – érzésem szerinte – jól ment, ám ezzel nem fejeztem be a kurzust, hiszen hátra volt még a pénteki konferencia nap, ahol a kiscsoportos projektmunkánkat kellett előadnunk a többi hallgatónak. Az esemény egy egész délutánt felemésztett, ahol mind a 8-9 csoport bemutatta saját munkáját.

Összességében ez a hét is jól telt el, örülök, hogy sikeresen befejeztem az egyik kurzusomat, sikerült az olasz nyelvtanfolyamom is. A következő héten hétfőtől szerdáig terepgyakorlatra fogok menni a velencei lagúnába. Szóval valószínűleg jövő héten sem fogok unatkozni.

Evés, ivás, mulatozás

Szerencsére a nagy tanulás mellett, alatt, fölött, között találtam némi szabadidőt, amit az elmúlt egy hétben leginkább evéssel töltöttem.

Péntek délután részt vettünk egy másik kollégiumnak a barbecue buliján. Ahogy elindultunk biciklinkkel, rá 10 percre el is kezdett esni az eső, majd miután megérkeztünk – körülbelül 40 perc múlva -, alig voltak már steaket és hamburgert falatozó emberek. Természetesen ez érthető volt, hiszen esőben nem a legjobb barbecuezni. Mi azért elkészítettünk a saját kis hússzeleteinket, nyugodtan meg is ettük őket, és egy jót beszélgettünk az ottani ismerőseinkkel.

Szombat este egy mini-búcsú vacsorát tartottunk, hiszen egyik portugál lakótársunk 1 hétre hazautazott – ők főztek mindannyiunknak bacalhau-t, ami az egyik legelterjedtebb nemzeti ételük - http://www.mindmegette.hu/portugal-tokehalas-kulonlegesseg-bacalhau-com-natas.recept . Ennek alkalmából mi Zoltán kuzinnal egy Nutellás finomsággal leptük meg, valamint egy kupica Zoli papa-féle pálinkával koccintottunk. Ezután egy közeli SWING buliba látogattunk el, ahol eszméletlen hangulat volt, mindenki táncolt mindenkivel, természetesen a zene is fantasztikus volt. Jó páran fel is öntöttek rendesen a garatra, például az egyik meg nem nevezett portugál lakótársunk valamilyen oknál fogva a konyhában helyezte el a biciklijét, az úton szerzett figyelmeztető táblákat, egy palántát és egy jókora Jaigermeistert – a másodikon lakunk.

Vasárnaptól keddig egymás mellett sorakoztak a finomabbnál finomabb ételes-italos standok a Prato della Valle-n, a L’Europa alkalmából. Lehetett (volna) venni argentin, brazil, spanyol, osztrák, cseh, brit, svájci és természetesen olasz finomságokat, ha bírtuk volna pénztárcával. Azonban jó egyetemistaként mindenhol megfordultunk, ahol csak ingyen kóstolókat osztogattak.

Kedd este pedig lengyel barátnőink hívtak meg vacsorára, ahol pierogit - http://en.wikipedia.org/wiki/Pierogi - főztek nekünk. A társaság tovább bővült az idő előrehaladtával franciákkal, olaszokkal, még több lengyellel, és ahogy egyre jobban megtömtük a kis konyhát, úgy nyíltak sorban a jobbnál jobb olasz borok. Végül annyi pierogi megmaradt, hogy mindenki kapott a hazaútra is.

A következő héten biztosan írok egy kisebb kirándulásról, palacsintázásról, német buliról, egy újabb vizsgáról és egy prezentációról is.

Eső, eső, szakdolgozat, eső... Micsoda??

Az előző blogbejegyzésem óta a mindennapjaimat leginkább a tanulás és a készülődés határozza meg, mivel közelednek a prezentációk, a vizsgák, a vizsgák és prezentációk, valamint a szakdolgozat leadásának a (határ)ideje. Szomorúság.

Hétvégén például nem is mentem el a kisebb kiruccanásra Vicenzába, mivel inkább arra fordítottam az időmet és energiámat, hogy szakdolgozattémát keressek, találjak, és ezt megosszam egy tanárral is. Szerencsére sikerrel jártam, így még egy kötelességet kihúzhattam a listámról. Valamint ezen a hétvégén bukkantam rá a postaládámban a lengyel lányok által küldött húsvéti csokira is. Boldogság.

Ez a hét nagyon jól kezdődött, mivel hétfőn a mindig mosolygó Thimo és párja, a mindig segítőkész Angelika filmestet tartott saját lakásukon, ahova sok-sok embert meghívtak. A film előtt több vegetáriánus finomságot szolgáltak fel, amelyek nagyon ízletesek voltak – azért a hús még nem fog kiszorulni az étrendemből. A film ugyancsak nagyon jó volt – Inside Llewyn Davis -, a legjobb mégis az volt, amikor a film vége után felkapcsolta valaki a villanyt, mi visszacsöppentünk a „valóságba”, és az az érzésem támadt, mintha már évek óta ismernénk egymást. Ez hatalmas boldogsággal töltötte el a lelkemet.

Viszont szinte minden nap megállás nélkül esett az eső... vagyis ez nem teljes igaz, mivel csak akkor hullajtotta könnyeit az ég, amikor én éppen gyalog vagy biciklivel igyekeztem az egyetem felé. Miután megérkeztem csuromvizesen, rá 10 percre el is állt... Badass Rain. A BR miatt nem tudtunk kimenekülni a szabadba, így leginkább Gonzaloval pingpongoztam a kollégiumban, vagy tanultam a vizsgákra.

Mivel már lehet érezni egyaránt a padovai és az otthoni vizsgák előszeleit is. Ma volt a vizsgafelvétel az otthoni vizsgákra, és ez igazán elszomorított reggel 8-kor. Lári-fári. A mai Evolutionary Psychology óra végén a tanár elmagyarázta, hogy miért szeret tanítani: számára az a legnagyobb ajándék, ha 57 évesen beszélgethet nap, mint nap huszonéves fiatalemberekkel vagy kisasszonyokat, hogy mindennap újat tanulhat tőlük, hogy egymástól kérdezhetnek, és míg ő 57 évesen 23 évesnek érzi magát, látja más korabeli ismerőseit, barátait, akik legalább 70-nek néznek ki. Azért is beszélt erről, mert keveset kérdezett az osztály az órán, ő pedig szinte könyörgött, hogy kérdezzünk tőle, mit nem értünk, mit miért úgy gondolunk. Engem ez nagyon jó érzéssel töltött el, láttam rajta és hallottam a hangján is, hogy neki tényleg ez az élete.

A mai napomra Milen tette fel a koronát. Milennel a tavalyi portugál kiruccanásom alatt találkoztam, ő volt a francia csapat vezére. Tegnap felkeresett, hogy ma éppen Padovában fog tartózkodni, szóval találkoztunk is, és elbeszélgettünk az élet naaaaaagy dolgairól. Természetesen ez is nagyadag boldogsággal töltött el.

Összességében, ez a fránya eső nem is gátolt meg abban, hogy örömteli pillanatokat találjak magamnak az elmúlt héten. 

Vizsgadalom

Magyar est, végtelen mennyiségű paprikás krumpli, első vizsga, öröm és boldogság – ezekről lesz szó ma!

Múlthét szerdán szerveztük meg az ESN-nel együttműködve a Festa Ungherese-t, azaz a Magyar Estet. Csupán 3 napunk volt megtervezni az ételeket, a dekorációt és a többit, így a lehető legegyszerűbb menüt választottuk: paprikás krumpli, lekváros palacsinta, valamint magyar italok, mint például Unicum – amit lehet az itteni áruházakban kapni -, pálinka és fröccs. Erre a rendezvényre az ESN biztosította az anyagiakat, nem is keveset, így bőven tudtunk venni elegendőt mindenből. Zoltán kuzin és Barnabás valószínűleg megdöntötte a 3 óra alatt megfőzött paprikás krumplik, valamint az elkészített lekváros palacsinták számát. Az ételek elkészítésében aki magyar volt és volt rá ideje, segített is, valamint az ESN-es srácok is közreműködtek ebben. A buli nagyon jól sikerült, az egyik ESN szervező azt mondta, hogy mindenhonnan csak pozitív visszajelzést kapott, aminek mi természetesen nagyon örültünk.

(Tanács: ha mentek Erasmusszal valahova a következő években, vigyetek magatokkal tipikus magyar finomságokat, rágcsálnivalót, valamint megfelelő alapanyagokat, amiket az adott országban nem lehet kapni, mert az ehhez hasonló eseményeket nagyon fel lehet dobni velük.)

 A szórakozás után azonban a laptop és a papírhalmazok közé vetettem magamat, mivel készültem az első itteni vizsgámra. Szerencsére az órát – Anthropology Applied to Psychology – nagyon élvezem, így a tanulás sem okozott nehézséget, bár azért kellett éjszakáznom, hogy nyugodtan induljak megírni a vizsgát. A tanár azt mondta korábban, hogy a 30 pontból 23-at érjünk el ahhoz, hogyha kényelmesen akarjuk várjuk a következő vizsgát, és ne kelljen izgulnunk amiatt, hogy megbukunk esetleg. Nekem éppen 23 pontom lett – szóval kényelmesen fogom várni a következőt megmérettetést. A vizsga egyébként 4 kifejtős és több ikszelős kérdésből állt, és a témák között szerepelt az Importance of Language, Human Evolution vagy például a Jumping Genes and Evolution.

Azonban már érzem a többi vizsgának is az előszelét, elkezdtem készülni az Environmental Psychology vizsgára – amire egyébként egy kiscsoportos projektet is kell csinálni -, valamint az Evolutionary Psychology prezentációra.

A mai napom pedig egyszerűen csodás volt: az első órán a tanár elvitt minket egy konferenciára, ahol vendégelőadók mutatták be saját kutatásaikat: érkeztek Torontóból, San Diegoból és Bernből is. Mi „csak” az egyik előadást tudtuk meghallgatni, viszont az egyszerűen fenomenális volt, és volt egy pillanat, amikor az előadás alatt nagyon boldog voltam, hogy itt lehetek. A következő órám elmaradt, így a csoporttársaimmal kifeküdtünk a folyópartra és kávéztunk, beszélgettünk, pihentünk – nem is kell mondanom, hogy az idő tökéletes volt. Amikor végignéztem az embereken, akikkel együtt voltam, ismételten nagyon jó érzés ragadott magával, mert mindenki hihetetlenül kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnt. Egyébként is nagyon jó emberekkel vagyok körbevéve, ma este például velük fogok kimenni a helyi egyetemi zenei fesztiválra, a hétvégén pedig valószínűleg együtt fogunk elutazni Vicenzába.

Tokszána

Gondolom senki nem tudott aludni az előző héten a blogbejegyzésem nélkül, ezért utólag elnézéseteket kérem, azonban újra itthon vagyok és igyekszem bepótolni a maradásomat.

A blogom elmaradásának az oka az volt, hogy egy 9 napos kiruccanást tettem Zoltán kuzinnal és Barna bátyámmal a szépséges Toscanába, pontosabban Cinque Terren, Firenzében, Pisában és Sienában. A tervezést kicsit későre hagytuk, pontosabban előtte egy nappal pontosítottuk az útitervet, a szállásokat és a többit – természetesen ez nem volt a legkifizetődőbb, ezért jár a fekete pont nekünk. Először Cinque Terrehez közeli kisvárosba, Lericibe mentünk, mivel az első két éjszakát couchsurfinggel vészeltük át, amitől eleinte aggódtunk, azonban Sarah, aki a szállást biztosította nekünk, gyorsan eloszlatta a kételyeket: tudott angolul – ami egy olasztól nagy szó -, vacsorát főzött és nagyon kedves volt. A háromgyermekes anyukának is ez volt az első couchsurfinges tapasztalata, velünk sem volt semmi probléma, hiszen hihetetlenül kedves, rendes, ennivaló emberifókák vagyunk, így ő is és mi is kellemes emlékekkel búcsúztunk el egymástól.

(A kisvároska, Lerici is gyönyörű volt.)

Cinque Terrenek német csoporttársainkkal vágtunk neki. A hely egyszerűen fantasztikus, a kis falucskák az emberi mérnöki munka és a csodálatos környezet fantasztikus együttműködésével született meg. Annyira tökéletesen természetesek, mintha a földből nőt volna ki. A kedvencem Vernazza volt, azonban a többi falucska is gyönyörű, ahogy az odavezető útszakaszok is rengeteg látnivalókkal szolgáltak. Szerencsére fantasztikus idő adatott meg nekünk – ez igaz mind a 9 napra is -, tökéletes a túrázásra, hiszen olykor még a pulóvert is levehettük magunkról, és élvezhettük a napsugarak puha simogatását hófehér bőrünkön. Az Blue Line tengerparti szakaszon, ahogy elénk tárult az a hihetetlenül tiszta, mindenfelé elterülő kéklő végtelenség, megálltam, és gyönyörködtem abban a hatalmas nyugalomban, amit a látvány nyújtott. A túrát egy szülinapozással zártuk, mivel német barátunk, Thimo éppen betöltötte 25. életévét.

Cinque Terre után elindultunk következő állomáshelyünkre, álmaim városba, Firenzébe. Szállásunk elfoglalása után egyből nekivágtunk a városnak, megnéztük a csodás Ponte Vecchiot, a Piazza di San Giovannit és a Piazza della Signoriat. A második nap elutaztunk a „tornyok városába”, San Gimignaoba. Itt természetesen vettünk pár palackkal a híres Chianti borból, megkóstoltuk a világbajnokságot nyerő Gelateria del Dondoli fagylaltját, és bementünk a Duomoba, amelynek freskói elkápráztattak. A kis városka lenyűgöző, ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Harmadik napon korán, nyitás előtt már az Uffizi előtt ácsorogtunk, hogy ne kelljen órákat várnunk a délutáni turistasorban. Ez egy jó döntés volt – piros pont -, hiszen azonnal be is mehettünk, a jegyár pedig csupán 6,25 euró volt, amiért viszont egy felejthetetlen élményt és kultúrsokkot kaptunk. A galéria többek között a Vénusz születését, a Tavaszt, a Szent családot tudhatja a sorai között, de órákig lehetne sorolni a szebbnél szebb műalkotások – nekünk 4 és fél órába telt, amíg végigjártuk az egészet. Azonban szomorúan tapasztaltam, hogy voltak turisták – sokan -, akik csupán egy képet, selfiet készítettek a festményekkel és szobrokkal, és nyomban tovább is álltak – fekete pont. Meglátogattuk Dante házát, valamint azt a plébániatemplomot is, a Santa Margherita de’ Cerchit, ahol a hagyomány szerint Dante először pillantotta meg a szerelmes verseinek ihletőjét, az imádott Beatrice Portinarit. Ezután a Piazza di San Giovannin lévő épületekbe mentünk: a Duomoba, a Campanilebe és a Battisteroba. Azóta akartam megnézni a dóm freskóját és magát az egész várost, amióta elolvastam Dan Browntól az Infernot, mert, ahogy ott lerajzolta a várost, az... egyszerűen csodás. És ahogy ott álltam, én néztem a dóm freskóját... te jó ég. Ennyi, kész, vége, nem lehet leírni azt a látványt.

A Duomo homlokzata

A Battisteri mennyezete

Vénusz születése

                                 Campanile                                                       Ponte Vecchio

San Gimignao

Azonban rádöbbentünk, hogy ennyi idő egyáltalán nem elég Firenzére, legalább 4-5 napot kell rászánni, hogy mindenhová el tudjon menni az ember. Ezért jár nekünk a fekete pont.

Következő állomásunk Pisa volt, ahova BlaBlaCarral mentünk volna, azonban a sofőr nem jelent meg a találkozóhelyen – ami 1 órára volt mindentől -, így csupán csak este fél 11-re értünk a ferdetorony városába. Azonban a szállás... ne menjetek a pisai BagPackers Hostelbe. Ahogy a sötétben gyanútlanul haladtunk a földi pokol felé, egy fiatalembert pillantottunk meg az autók között a járdán, ahogy... inzulint adott a vádlijába. Lári-fári. Ahogy megérkeztünk a szállásunkra, a tulajdonos kissé ittasan várt minket. Egye-fene. Még mielőtt elfoglalhattuk volna az ágyainkat, készpénzben kellett fizetnünk, amit meg is tettünk, Marco, a tulajdonos pedig elvonult valahova, és a következő 2 nap nem is láttuk. A szoba piszkos, mocskos, büdös, förtelmes, koszos volt, az ágyak töröttek voltak, a fürdőszoba pedig hasonló a szobához. Nem volt tároló helység, a szállás bejárati ajtaja folyton nyitva volt, bárki bejöhetett. Egyszóval: förtelmes. A város azonban nagyon szép, 1 nap bőven elég volt rá, mindent meg tudtunk nézni, és ahogy a bemutatkozó szövegemben ígértem, megpróbáltam helyretolni a ferdetornyot is. Az este, mivel minél kevesebb időt akartunk a szállásunkon tölteni, kerestünk magunknak egy ingyenes szórakozóhelyet, ahol egy olasz rock banda adott koncertet.

Az utolsó megállóhelyünk Siena volt, ahol csupán 1 napot töltöttünk el – természetesen ez sem volt elég, így újabb feketepontot kapunk emiatt. Ez a város sem okozott csalódást, a Piazza del Campo, a Duomo csodálatosak voltak. Számomra Firenze volt az etalon, de Zoltán kuzinomnak Siena.

Duomo

Piazza del Campo

Összességében a kirándulás fantasztikus volt, nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam erre a csodás tájra, és 9 nap alatt bejárhattam ezeket a fantasztikus városokat. A következő blogbejegyzésemben írni fogok a magyar buliról, valamint az első itteni vizsgámról.